Álmatlan - Meséim, gondolataim, történeteim Az élet nem azt jelenti, hogy túléljünk egy vihart, hanem hogy tudjunk táncolni az esőben.

Nyári történet

Az olvasáshoz ajánlott zene: [link]

"A nyári kalandok többféle okból érnek véget, de mindent összevetve egy dolog közös bennük: hullócsillagok, fenséges, megismételhetetlen pillanatok, az örökkévalóság felvillanása, mely egy perc alatt elillan."

Augusztus vége volt. A néhány héttel ezelőtti tikkasztó forróságnak már nyomát sem lehetett érezni. Eltűnni látszott, ahogy lassacskán maga a nyár is. Egy magas, fiatal fiú állt a Duna parton. Barna hajába bele-belekapott a játékos szél. Tekintete mereven bámulta a táncoló hullámokat, ahogy újra meg újra előretörnek és próbálják meghódítani a partot. Néha olyan sikeresen tették ezt, hogy elérték a fiú lábát is, majd mintha tudták volna, hogy rosszat tettek, sebesen húzódtak vissza a mederbe. Őt mégsem zavarta. Végig mozdulatlan maradt, tekintetében pedig valami elmondhatatlan keserűség és sóvárgás látszott. Jobb kezében egy kis gyűrött és szakadt papír fecnit szorongatott. Erősen szorította, nehogy bárki elvehesse tőle. Talán már ő sem tudta mennyi ideje áll itt mozdulatlanul. De nem is érdekelte… hisz valójában nem is ott járt.

~°~

Javában tombolt a nyár, a tikkasztó hőség elől minden élőlény igyekezett árnyékos és hűvösebb helyre vonulni. Bolond volt az, aki ilyen időben odakinn tartózkodott. „Bolond vagyok, hogy ilyenkor utazom át a fél országot egy nő miatt.” – gondolta a fiú, miközben egy fehér kis csomagot szorongatott a hóna alatt. Persze csak a hiúsága mondatta ezt vele, hiszen repdesett az örömtől, mikor megtudta, hogy újra találkozhatnak. Nem érdekelte a tikkasztó meleg, sem a több órás utazás. Mindössze csak arra tudott gondolni, hogy végre ismét azzal a lánnyal lehet, aki már 8 hónapja elrabolta a szívét álnokul. Fel-alá járkált idegesen a fákkal borított sétány alatt és a szíve kalimpálása elnyomott minden egyéb zajt. Ugyan már nem az első alkalom volt, de mégis mindig úgy érezte, hogy menten kiugrik a szíve, ha meglátja Őt. Ez a mostani pedig egy igazán különleges nap. A lány születésnapja. Ezért hát a kis csomag és ezért a szokottnál is nagyobb izgalom. „Mindennek tökéletesnek kell lennie, igen. Pont olyannak, ahogyan terveztem.”
Lassan teltek a percek, szinte óráknak tűntek. Míg végül az izgatott tétovaságot egy távolban feltűnő női alak törte meg. Bárki lehetett volna az, bármelyik idegen járókelő. De nem. A fiú tudta, hogy ez Ő! Elindult feléje, a szíve kalimpálása jelezte a távolság csökkenését. A lány gyönyörű volt. Szinte ragyogott. Az a fajta, akire minden egyes alkalommal elég volt a fiúnak csak egyszer rápillantania, hogy újra meg újra beleszeressen. Kézen fogva indultak tovább és észre sem vették, ahogy repül az idő. A járókelők, akik elhaladtak mellettük csak annyit láttak, hogy mindketten nevetnek, és ahogy a másikra néznek, szinte egyszerre ragyognak fel. A fiú mindig megnevettette a lányt, a lány pedig mindig édesen gonoszkodott vele. Legtöbbször szavak sem kellettek, hisz mindketten tudták mit mondana a másik.

~°~

A fiú merengését egy elhaladó hajó kürtje szakította félbe. A hirtelen zajra összerezzent és az egyre hidegebb szél miatt szorosabbra húzta magán a kabátot. Tudta, hogy lassan indulnia kellene, de úgy döntött marad még egy kicsit. Hisz olyan szép emlékeket rejt ez a hely. A jobb kezére pillantott, ahol még mindig a megtépázott papír fecnit őrizte, majd halkan, szinte tudatlanul ezek a szavak hagyták el a száját: [I]„Jaj, te lány…”[/I]

~°~

„Jaj te lány…” – törte meg a csendet a fiú, miközben a Duna parton ültek szótlanul. Karjaival hátulról átölelte Őt, a lány pedig hagyta, hogy szeressék. Fejét a fiú vállára döntötte kezét pedig a kezében pihentette. Közelebb bújt a fiúhoz, majd a játékosan csengő hangján megkérdezte: „Igen?” Ő pedig csak annyit súgott neki halkan: „Jaj te lány, ha tudnád, mennyire Szeretlek.” Néhány perc múlva elővette a kis fehér csomagot, amit ez idáig őrzött és a lány kezébe nyomta. „Tudod, a megfelelő helyre és alkalomra vártam, hogy ezt odaadjam. Ez pedig most az. Boldog Születésnapot! Ez, amit most tőlem kapsz maga a szívem, vigyázz rá nagyon, mert most már a tiéd.” A lány szép lassan megszabadította a csomagolástól a dobozkát. Egy fából faragott, kézzel készített furcsa kis dobozka volt, melyet csak kevesen tudtak kinyitni. A lány mégis egyből megtalálta az elrejtett kulcsot és hamarosan feltárult előtte a tartalma. Egy kicsike kis szív pihent benne, amibe ez volt belevésve: „Mindig Szeretni foglak.”
Még szorosabban ölelték egymást, és a pillanat szinte végtelennek látszott. Titkon mindketten azt kívánták, hogy sose érjen véget. Rövidesen a lány megszólalt: „Tudod sosem éreztem még ilyet. Nem is hittem volna, hogy valakit ennyire lehet Szeretni. Úgy érzem ez sosem fog elmúlni. Sosem fogom tudni elégszer megköszönni, amit tettél és teszel értem. Hogy mindig számíthatok rád, és hogy ennyire önzetlenül Szeretsz. Veled akarom leélni az életem. Persze...tudom, hogy ez naiv kijelentés, de nem tehetek róla, én így érzem. Neked adtam a szívem és mindig szeretni foglak.” A fiú szemében könnyek jelentek meg, de ezt a lány nem láthatta. Próbálta visszafojtani őket, de egyszerűen képtelen volt rá. A zsebébe nyúlt és egy hivatalos levelet húzott elő lassan. Azt a levelet, amit már ezerszer megbánt, hogy felbontott. Ahogy rápillantott egy könnycsepp csorgott le az arcán hirtelen. Valami megváltozott… Észrevétlenül kimenekítette az egyik kezét és letörölte a könnyeit. A lányra nézve újra elmosolyodott, majd megszólalt: „Játsszunk egy kicsit. Van nálam papír és ceruza. Írjunk egymásnak valamit, bármit írhatsz, amit csak szeretnél, de a kikötésem az, hogy nem olvashatjuk el csak fél év múlva ugyanitt. Megígéred, hogy betartod? ” A lány meglepődött a kérésen, de végül belement a játékba. „Igen, megígérem!”

~°~

Néhány perc maradt már csak, míg végleg lebukik a nap, a fiú pedig még mindig ott állt mozdulatlanul az emlékeiben merengve. Tudta, hogy ezt kellett tennie, de mégsem tudta elfogadni soha, hogy így döntött. Nem sokkal később, miután megírták a leveleket, felhívta a lányt. Azt mondta neki, hogy ez nem fog működni. Túl nagy a távolság, túl sok a gond, legyen vége, jobb lesz így mindkettejüknek. Közben pedig megszakadt a szíve. Minden egyes kimondott szó egy újabb darabkát szakított le belőle. Ő mégsem mutatta. Erős maradt.
Fél év telt el és betartotta az ígéretét. Most ugyanott áll, mint akkor. Kezében a papírdarab, melyet nap mint nap szorongatott, mégsem olvasta el eddig soha. Erőt vett magán, kihajtogatta és nekikezdett. „Nem is tudom, mit írjak hirtelen. Félek, hogy leskelődsz, mert itt vagy mellettem. Én nem tudok olyan jól bánni a szavakkal, mint te, ezért csak azt írom, amit érzek. Tudom, hogy te vagy az igazi! Tudom, hogy együtt bármit képesek vagyunk legyőzni. Mindig kitartok majd melletted, sodorjon elénk bármit is a sors. Te vagy az első, akiben igazán bízhatok. Te vagy az, aki sosem okozna nekem fájdalmat, és aki mindig hűen Szeretni fog. Köszönöm a csodálatos ajándékot és azt is, hogy mellettem voltál, vagy és leszel. Igyekezni fogok, hogy legalább annyira boldoggá tegyelek, mint amennyire te azzá teszel engem. Amikor pedig elolvasod, itt leszek melletted és jókat nevetünk majd a régi emlékeken. Addig is tudd: Tiszta szívből Szeretlek. Utóirat: Ha pedig ki mersz nevetni, mert csúnyán írtam, akkor belelöklek a vízbe. Ezt veheted fenyegetésnek.” Egy könnycsepp hullott a papírra, majd még egy és még egy, míg végül az utolsó pár sor át nem ázott teljesen. „Bármi is történjék vigyázni fogok rád…” – a fiú remegő ajkakkal ennyit tudott csak mondani mielőtt megfordult és eltűnt a félhomályban. A nap pár perc múlva végleg alábukott, a hullámok pedig egy gyűrött, szakadt papírdarabot dobáltak ide-oda a víz felszínén.

Valahol nem is olyan messze a lány is olvasni kezdett. Alig tudta rávenni magát, hisz értelmetlen volt az egész. Nem kellett neki, otthagyta. Nem is szerette tán soha. Szét kellett volna tépni a papírt és mindent elfelejteni. De ő képtelen volt rá. Nem tudott felejteni. Fél év telt el, azóta, hogy legutóbb találkoztak, de nem telt el úgy nap, hogy ne gondolt volna rá. Mindig vele álmodott. Sosem tudta megérteni az indokot. Sosem volt képes megbocsátani neki, amiért néhány egyszerű mondattal lerombolta mindazt a boldogságot, ami olyan rendíthetetlennek tűnt és amit a hónapok alatt közösen felépítettek. Így hát haraggal, csalódottsággal és félelemmel a szívében, de nekikezdett az első sornak: „Tudom, hogy talán sosem fogsz tudni megbocsátani nekem, de nem is kérem. Amikor ezt a levelet írom, már tudom, mit fogok tenni és tudom, hogy ez az utolsó alkalmam arra, hogy átölelhesselek. Soha, egy percre se hidd azt, hogy nem szerettelek. Te voltál nekem az igazi az első pillanattól kezdve, és örökre az is maradsz. Talán nem leszek ott melletted, de mindig veled leszek. Neked adtam a szívem, emlékszel? Ha a kis dobozra pillantasz, mindig gondolj erre. Nem számít hol vagyok, mert mindig vigyázni fogok rád. El kell, hogy engedj, mert még előtted az élet. Csodálatos ember vagy és csodálatos dolgok várnak rád. Hidd el, tudom. Emlékszel itt a parton mit mondtál nekem? Akkor, abban a pillanatban döbbentem rá, hogy nem áltathatom magam. Nem én leszek az az ember, aki életed végéig melletted marad. Nem kérhetem, hogy szenvedj és lásd, ahogy én is szenvedek. Van olyan betegség, amire még a Szerelem sem orvosság. De azt akarom, hogy tudd, Te tettél a leges legboldogabbá ezen a világon és mikor eljön az idő, nem leszek majd szomorú. Kérlek Te se légy az. Sosem felejtelek el és semmit sem bánok. Ha rám gondolsz ne a fájdalom legyen az, ami rögtön eszedbe jut, hanem a boldog pillanatok, amiket együtt átéltünk. Örökre bennem él a kép, amikor a Duna parton átöleltelek, Te szerettél, én szerettelek és minden olyan gondtalanul végtelennek látszott. Rendíthetetlenek voltunk. Maradj mindig az. Utóirat: Nem számít a hely, a lét, a tér és az idő. Mert van, amit semmi sem szakíthat szét. Mindig Szeretni foglak.”

Egy könnycsepp hullott a papírra, majd még egy és még egy…

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.