09/20090
A cél a küzdés maga
Furcsának tűnhet, de csak akkor tudtam igazán szívből és őszintén írni, ha megszakadt a lelkem, ha fájdalom ért, ha szomorú voltam vagy ha a világ maga alá temetett és nem láttam még a kiutat. Aztán elgondolkoztam ás rájöttem, hogy ezzel nem is vagyok teljesen egyedül. A legtöbb író, költő mind mind akkor alkotta a legnagyobb műveit, mikor a lelkük mélyéig hatolt a fájdalom. Mikor megszakadt a szívük. Mikor elhagyták őket. Mikor összecsaptak a hullámok és eltemették az utolsó kapaszkodót is. Müller Péter is azt mondja: Írni csak akkor lehet őszintén és igazán, ha megszakadt a szíved és meglátod a nyers, tiszta valóságot. És ott már nincsenek tévhitek és álarcok. Így hát nem tudom most örüljek-e vagy sem, mert az én blogomban (életemben) sokkal több az őszinte és igaz írás, mint kellene. Túl sokszor szakadt már meg a szívem és kellett meglátnom az igazságot. De mégis... már jó ideje nem született új bejegyzés, s ez azt hiszem jót jelent. Nem ér annyi csalódás és fájdalom mint régen. (Vagy csak megtanultam kezelni?) Sőt mi több: Jól vagyok! Persze vannak hullámvölgyek, mint mindenkinél, de már nem visel meg úgy, ahogy régen tette. Olyan vagyok, mint a víz. Beledobsz egy követ, az hullámot kelt és egy rövid időre felborítja a felszín nyugodtságát. De ez nem tart sokáig, hisz a fodrok szép lassan újra lecsendesednek és hamarosan már nyoma sincs a hirtelen hullámoknak. Mégis a kő ott marad a víz alján. Már nem kelt hullámokat, de immáron örökké ott nyugszik. Ezek a kövek életem történései és a felszín alatt kitörölhetetlen emlékekké válnak.
Az élet egy nagy körforgás. Hosszabb és rövidebb távon egyaránt. Ha elgondolkodom az utóbbi évek történésein, akkor is látom, hogy ez valóban így van. Mennyire naív és tapasztalatlan voltam még néhány évvel ezelőtt, mégis annyi mindent tanultam pont ezek miatt. S bizonyos dolgok még mindig ugyanúgy térnek vissza, mint ahogyan régen. Azt is megtanultam, hogy mindig azt nézzem, amim van és ne azt, amim nincs vagy ami hiányzik. Sokkal nehezebb ezt megvalósítani, mint amilyennek elsőre tűnik, de úgy gondolom ma már legtöbbször sikerül. Rádöbbentem, hogy mennyire fontosak is az igaz barátok és örömmel tölt el, hogy mellettem vannak akkor is amikor baj van és szükségem van néhány jó szóra. Időközben egy évvel öregebb is lettem és nem akarom, hogy úgy repüljenek el mellettem az évek, hogy nem tettem meg mindent, amit ott és akkor egy bizonyos helyzetben meg szerettem volna tenni. Ez szintén nagyon nehéz dolog, mert olykor még mindig képtelen vagyok arra, hogy gátlások és félelem nélkül tekintsek az életre. De nem vagyok telhetetlen. Egyszer ez is sikerül majd, mint ahogy annyi minden, amit lehetetlennek hittem az életem során.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Feedek
- RSS 2.0
bejegyzések, kommentek - Atom
bejegyzések, kommentek
